2017. december 28., csütörtök

Sikertelen zsezselesen

Egyéb családi dolgok miatt ebben az évben a madaras dolgok egy kicsit háttérbe szorultak. Nem voltam madarászni, kihagytam a szokásos őszi alcsúti odútakarítást, az élőhelykezeléseket, valamint eddig az összes MME előadást is a második félévben. Az utolsó évzáró előadásra december 13-án került sor, melyre végül sikerült elmennem. "Budapest madárvilága 2017-ben" címmel Bajor Zoli tartott egy rendkívül érdekes másfél órás prezentációt. Ahogy az minden évben lenni szokott, az előadás egy kis játékkal kezdődött. "Félresikerült" madárfotókról kell felismerni egy-egy madárfajt. A helyes meghatározás után aztán jön egy "sikeres" madárfotó, igazolásképpen. Az idei kollekcióba bekerült egy zsezse is. Zoli kiegészítésképpen elmondta, hogy a fotó pár napja készült, egy 25 példányos csapatról, Gubacsipusztán. Az eddigi megfigyelések alapján úgy tíz évente jelenik meg hazánkban ez a faj inváziós csapatokban. Így akik még nem találkoztak ezzel a kis madárral (ide tartozom én is) azoknak most kell próbálkozniuk. 


2017. december 20., szerda

Egy kiállítás képei - Genesis

„A Genezisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni.” 
Sebastião Salgado


2017. december 12., kedd

Facebook változás

Egy rövid szolgálati közlemény. Sajnos a korábbi Facebook oldalamnál technikai problémát tapasztaltam, ezért az év végén törölni fogom. Az elmúlt napokban már létrehoztam az új FB profilomat, melyet az alábbi linken tudtok elérni. (Klikk a képre -> Bejelentkezés -> Követem)

https://www.facebook.com/miklos.kovacs.56884761
  

2017. december 7., csütörtök

Régen és most - Ferdinánd híd

Az előző bejegyzésből egy régi Klösz fotót direkt kihagytam. Pedig talán ez az egyik legismertebb korabeli képe, jómagam is nagyon kedvelem. Ha választanom kellene öt fotót a fennmaradt 4000 Klösz képből ez biztosan köztük lenne.