2016. május 28., szombat

Hegyestű

A szervezésekor úgy gondoltuk, hogy a rendelkezésünkre álló kevés idő ellenére sem szabad majd kihagynunk a programból a Hegyestű megtekintését. Az évmilliókkal ezelőtt kialakult természeti csoda volt a következő célpontunk.


A rövid strandlátogatás után felszálltunk a buszra és már robogtunk is a Monoszló melletti "félbevágott" hegyhez. Négy keréken azért jóval gyorsabban halad az ember mint két lábon. Alig fél órával az indulás után már le is parkoltunk a csúcs tövében kialakított helyen. Remek idő volt, vidám felhőpamacsok tarkították a kék eget.


A hegy kialakulásáról egy korábbi bejegyzésben már írtam (Klikk ide), most csak mutatok néhány fotót a bazaltcsodáról, a tavaszi nyárban.






A csúcson igazán klassz csoportképek készültek a világ egyik legszebb természeti hátterével. Reméljük, hogy egy életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak a külföldi kollégák. Újból buszra szálltunk és már robogtunk is vissza Kővágóőrsre, hiszen kezdődött a délutáni kerti grillezés. A két káli csúcs után nagyon jól esett az ebéd.

  
A délutáni csendes pihenő után pedig jött a második meglepetésünk...

8 megjegyzés:

  1. Such a grand rock wall! The house with a red roof in the distance is lovely!

    VálaszTörlés
  2. A természet mennyit tud hozzátenni a hegy szépségéhez vagy inkább érdekességéhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak egyszerűen a legnagyobb varázslónak hívom :)

      Törlés
  3. juxtaposition with the blooms was very nice.

    VálaszTörlés
  4. Biztos, hogy feledhetetlen élményekkel utaztak haza! Gyönyörű a hely!!!

    VálaszTörlés