2016. március 12., szombat

Sárkány kastély

Akik először járnak Óbudán, bizony meglepődhetnek amikor felérnek a Pércsi lépcsőn. Egy majd háromméteres öntöttvas, szárnyas sárkány állja útjukat.


A szárnyas jószág Feszl Frigyes alkotása (1856) és anno még harmadmagával Pest első kiépített dunai partszakaszát díszítették. A II. világháború után elszakították a társaitól, idekerült és azóta őrzi a mögötte álló épületet.


Ez a szép épület ad most otthont a Kiscelli Múzeum állandó és ideiglenes kiállításainak. A történetéről csak röviden annyit, hogy Zichy Péter 1723-ban rakatta le itt egy kápolna alapjait. Aztán pár évvel később megkapta a helyet a trinitárius rend, hogy kolostort és templomot építhessenek. Később II. József feloszlatta a rendet, az épület pedig a hadipénztár kezelésébe került. Volt itt hadikórház, raktár, kaszárnya, míg végül az elhanyagolt épületet 1910-ben Schmidt Miska bútorgyáros megvásárolta és kastéllyá alakíttatta. Halálakor a végrendeletében az épületet a fővárosra hagyta, azzal a kikötéssel, hogy múzeumi célokat szolgáljon. Az épület súlyos károkat szenvedett a háború és az 1956-os forradalom ideje alatt.








10 megjegyzés:

  1. Érdekes hely, és megmutatja a részleteket én dühöngő. Van egy szép vasárnap.

    VálaszTörlés
  2. Igen, a részletek, s a szemed, ami észreveszi s ahogy megmutatja ezeket. Szépek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat. Örülök ha tetszett.

      Törlés
  3. A one day visit makes for beautiful images through your lenses. There is also something magical when two things are captured in one like the doors. Thanks for the tour.

    VálaszTörlés
  4. I was going to whine about having no castles or dragons over here. Then I got impressed with your imaginative framing of all of your shots. I especially enjoyed the focus in that third shot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks Mac. I'm really glad if you liked this post about the "Dragon castle" :)

      Törlés
  5. Hello,Miklos,
    Dynamic photos of the dragon and castles. Great composition.

    VálaszTörlés