2016. március 19., szombat

Madarászás Apajon

Tavaly valahogy kimaradt nálam az apaji halastavak meglátogatása. Ezért nagy örömmel fogadtam az ötletet, hogy menjünk egyet madarászni Apajra. Eredetileg keddre terveztük a programot, de az időjósok komoly esőzést és havazást jeleztek arra a napra, így végül eltoltuk az indulást csütörtökre. Korán reggel találkoztunk a Népligetnél és négyen indultunk neki az egész napos programnak. Alig értünk ki az M5-ösre, máris kipipálhattunk két fajt. Egy egerészölyv és egy vörös vércse ugyanazt a reggelit nézhette ki magának, mert egyszerre csaptak le a célpontra. Természetesen az ölyv lett a győztes. Szép idő ígérkezett és már akciójelenetet is láttunk. Egyszóval jól indult a nap!


Pár nappal korábban kanalas gémeket és gulipánokat is láttak a halastavaknál. Ezeket mindenféleképpen szerettük volna mi is megnézni. Gyorsan szaladtak a kilométerek, de menet közben több ígéretesnek tűnő helyen megálltunk szétnézni. Az egyik tó melletti szántáson búbos pacsirták kellették magukat.

   
Az út széli bokrokon sordélyok köszöntötték a tavaszt.


Egy távolabbi domboldalon egy kékes rétihéja vadászgatott, de a délelőtt egyik legnagyobb élménye egy kavicsos tóparton ért minket. Két pár kis lilét figyeltünk meg hosszan, ahogy a kavicságyban kecses, izgő-mozgó mozdulatokkal fészket alakítottak ki maguknak, láthattuk a násztáncot és a rövid ideig tartó beteljesülést is. Mondanom sem kell, hogy mindenki rátapadt a spektív keresőjére. Aztán mentünk tovább és jöttek az újabb élmények. A távolban egy parlagi sast láttunk amint a zsákmányával éppen leszállt egy kisebb halomra és elkezdett lakmározni. A következő megállónál újabb fajok kerültek fel a listára. Csak néhány érdekesség. Piroslábú cankó, nagy goda, nagy póling. Kint a parton bütykös hattyú csapat igazgatta a tollazatát, mellettük pedig néhány fiatal őz feküdt a fűben. A magasban darucsapat körözött, kell ennél több?
A fák még csak most kezdenek rügyeket ereszteni. Érdemes néha felnézni az ágak közé, mert ilyenkor még jól láthatóak a madárlakhelyek. Íme egy sárgarigó fészek.

 
Az Áporkaitanyán az önjáró öntözőberendezéseknél egy kuvikpárt pillantottunk meg, de sajnos nem sikerült lefotóznunk őket. Az egyik fán, az ágak között itt is egy fészek lapult. Tengelicek formázták ilyen szépre.


A sok esőnek köszönhetően a tavakhoz vezető földút még nem volt teljesen járható. Mentünk ameddig lehetett, majd leparkoltunk. Onnan aztán jött egy jó két órás séta, teljes menetfelszereléssel. Nem volt könnyű, de megérte!


A tavak és a csatorna közti földút melletti fákon újabb fészek. Ezúttal egy függőcinege lakhelyét figyelhettük meg.


A vízfelületen rengeteg szárcsa ringatózott. A mozgásra egy-egy példány megriadt és ijedten menekült jó pár méterrel odébb.


A tórendszer közepén kialakított madárlesben pihentünk meg. Elfogyasztottuk az elemózsiát és szétnéztünk a magasból. A közelben egy hattyú igazgatta a fészeknek valót.


A leeresztett tavaknál a parton nyitott kagylók sóvárogtak újból vízért. Beljebb a vízfelületen pedig igazi madárparadicsom fogadott minket. Pajzsos cankók, bíbicek, szárcsák, nyolcféle réce. Láttuk a két gulipánt valamint egy arany lilét is. A magasban egy barna rétihéja repült be rövid ideig a tó fölé, de ez is elég volt hozzá, hogy a cankók megriadjanak.


A nádasból barkós cinege hangját hallottuk. Régóta szeretném már lefotózni ezt a gyönyörű kis madárkát, de eddig nem jártam sikerrel. Most sem lehetett látni csak a hangját hallottuk. Segítséget kaptam. Egyik társam telefonon elkezdte lejátszani a hangját és így egy röpke pillanatra megmutatta magát őkelme. Sajnos pont egy nádszál takarásában szállt le de dokumentálás végett feltöltöm a fotót.


Aztán meglett a kanalas pár is. Párban repültek majd leszálltak a nádasban.


A kék égen nagy lilik csapatok húztak át felettünk.




Napközben csak távcsövekkel csodálhattuk meg a távolban lévő nagy pólingokat, de a nap végén sikerült lencsevégre kapni egy példányt.


Remek idő, 76 megfigyelt vagy észlelt madárfaj (köztük hét ragadozó). Fantasztikus nap volt és már jócskán besötétedett mire visszaértünk a fővárosba.

16 megjegyzés:

  1. Azok a repülős fotók! Búbos pacsirtát évek óta nem láttam, pedig azelőtt sokat. Hol? Tán gyermekkoromban a hegyre menet az út mentén? Látod, nem emlékszem. Izgalmasak az ilyen kiránduló fotózások.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére én sűrűbben összefutok a búbossal :) Örülök ha tetszettek a repülős fotók.

      Törlés
  2. Many nice ones, but I have a farorite...the one of the bearded tit. Superb...even if he wasn't in clear view :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yeah it's a really wonderful small bird. I will do my best to take better photo about it in the future :) Thanks Mac.

      Törlés
  3. That'a a lot of bird. I have a friend who goes around to shoot birds, meaning take photos of them, and what patience they have to wait and wait until they can take one. But the mateince pays off as the photos are always brilliant. One of the subjects I like is bird and to probably have the time and patience one day, I will embark on the same journey as yours. My fave was the second to the last pic, as it shows movement from three birds. Lovely photos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sure, that's a great hobby and very like it! Thanks and I'm glad if you liked them

      Törlés
  4. Wow, happy birds in the spring!The first photo is especially wonderful.

    VálaszTörlés
  5. Lassan átképzed magad madárfotóssá!? Gratulálok az élményhez és a szép képekhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Endre. Csak járom természetet és fotózom.

      Törlés
  6. Nagyon szép madárfotók! Átéreztem azt a pillanatot, amikor legutóbb én is Apajon voltam. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm István. Tudom mire gondolsz. Apaj megunhatatlan. Minden alkalommal más és más arcát mutatja.

      Törlés
  7. Ismét tanultam valamit - sordély. Nem emlékszem, hogy hallottam volna ezt a kifejezést.
    Nekem is ez ugrott be, madárfotós lettél? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig elég gyakori madárka (legalábbis errefelé).
      Mindig is szerettem a madarakat és korábban is fotóztam őket. Korábban is töltöttem már fel madárfotókat a blogba :)

      Törlés
  8. Kedves Kovács Miklós! Látom, hogy nem mai fotók, de ettől független szeretném megkérdeni Apaj környéli ill. Délegyházi tavak mely részére érdemes ellátogatni madárfotózás céljából? Főleg nagyobb madarak mint pl szürke és kanalas gémet lehet fotózni! Válaszát előre köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zoltán, úgy gondolom az Apaj Réce tanösvény - Harmincas-csatorna - Ürbőpuszta-Halastó útvonal bejárásával és némi szerencsével láthatja a kívánt fajokat.

      Törlés