2015. december 3., csütörtök

Szent Gellért téri Forrásház

Gyorsan elszaladt ez az ősz is. Miközben én madarakat nézegettem, hegyekben barangoltam azalatt Budapesten is átrobogott az ősz. Napsütéssel, esővel, köddel, párával és természetesen színesedő lombokkal. Pár hete kattintottam is néhány fotót a felújított Szent Gellért téren.


A tér a metróépítés befejezése óta ismét teljes szépségében pompázik. A Gellért Szálló, a Forrásház, a Gellért-hegyi Sziklakápolna és a Műegyetem régi épülete is hozzátartozik a megszokott képhez.

  
A Gellért püspökről elnevezett tér központi részén látható a fiatal, de mégis hányatott sorsú Forrásház a Zsolnay ivókúttal. A szükséges engedélyek beszerzése nélkül épült fel még 2003-ban. Az okmányok hiánya miatt sokáig bontásra volt ítélve ez a szép ívű építmény, de végül csak rendeződött a sorsa és ma már a tér jelképének mondható.

   
Köztudott, hogy a budai oldalon sok hőforrás működik, többek között ezek biztosítanak gyógyvizet a Gellért Szálló fürdőjébe is. A tervezők a kút építésével Budapest gyógyfürdőváros jellegét szerették volna szimbolizálni. Az eredeti tervek szerint a nyolc kifolyón gyógyvíz csordogált volna, de végül csak ivóvízzel történő üzemelésre kapta meg a hatósági engedélyeket. A turisták így is előszeretettel látogatják a meleg nyári napokon.



A szálló helyén már az Árpád-korban, valamint a török megszállás alatt is meleg vizes fürdő működött. A jelenlegi, szecessziós stílusban épült szálloda 1918 óta fogadja a vendégeket.


Ha már a Szent Gellért téren járunk akkor feltétlenül meg kell említenem a felszín alatt húzódó metróvonal állomását. Imádom a falak díszburkolatát. Véleményem szerint a 4-es vonal legszebb állomása.

  

6 megjegyzés: