2014. október 12., vasárnap

Irota a Mesefalu

Következő úti célunk egy kis borsodi zsákfalu, Irota. Azt hihetnénk, hogy egy ilyen kis eldugott településen nem történik semmilyen említésre méltó fejlődés (turista szemmel nézve), pedig szerencsére ez nem így van! Rögtön az első nagy változás, hogy a Szakácsi-Irota elágazástól egy megújult útszakaszon juthattunk el a faluba. A település a tenni akaró lakosoknak, az Irotai Faluszépítők és Hagyományőrzők Egyesületének, valamint az önkormányzatnak köszönhetően a lehetőségekhez képest próbál fejlődni, túlélni. Az egyik kapaszkodó a turizmus lehet, hiszen Irota a Cserehát kapuja. A falu szépítése érdekében korábban már virágosítottak, kézművesházat hoztak létre, a falu értékeit kiállították, megújult a falu temploma és az iskola. Mi most egy újabb egyedi ötlet megvalósulását láthattuk, ugyanis lépten-nyomon közismert mesék figuráival találkoztunk az utcákon és a házak között.


Voltak köztük komplett festett alakok, míg másoknál mi lehettünk a figura arca. Rendkívül látványosak, feldobják a faluképet. Talán mondanom sem kell, hogy a kicsik teljesen odavannak értük.


És ez még nem minden! Szinte minden ház előtt szépen faragott padot állítottak fel, kis mesetáblával. A kézművesház mellett pedig egy embermagasságú, lapozható "mesekönyvből" frissíthetjük fel a régen olvasott mesék emlékeit.


A következő posztokban tovább sétálunk majd ebben gyönyörű kis faluban. Érdemes lesz akkor is velem tartani.

2 megjegyzés:

  1. Kedves ötlet ez a dolog a mesefigurákkal. Felkeltetted az érdeklődésemet, várom a folytatást. Ha a táj is mesés, akkor egyszer meglátogatom ezt a falut.

    VálaszTörlés
  2. Hi Miklos, glad you are back on track :-))
    Nice village and sceneries !

    VálaszTörlés